web analytics

Nyiiihao!

Szóval győztünk: első helyezés “Singers” kategóriában, + 2 coki: legjobb énekes díj Ignácnak és legjobb átiratkészítő díj Mikinek. Szóval jessz!

Erre az információra azonban elég sokat kellett várni, viszont nem keveset, mert a várakozásokkal ellentétben a zsűri igen sokat tépelődött a díjak kiosztásán. Mivel itt az a szokás, hogy a közönség nem megy haza a döntés tudta hiányában, a döntéshozás fiziológiai idejének lejártával a verseny helyszínét szolgáló színpadon vicces-kínos performanszok ütötték fel fejüket: került sor például ugyanazon tajvani dal többszöri előadására, gyengülő lelkesedésű de csökenő türelmű, emiatt egyre kevésbé fogékony közönség énekeltetésének kísérletével, miközben a szervezők kétségbeesetten gereblyézték össze az egyes csapatokat, hogy énekeljenek még 1-2 nótát. Az időhúzó művészi munkát pszeudolelkes hangulatkelő átkötőszövegek szőtték át.

A várakozás hosszú félóráiban igen érdekes esemény történt: magyarul beszéltünk egy tajvanival. Történt ugyanis, hogy emberünk a Zeneakadémián végzett karmester szakon: némi memóriafrissítést követően ezúton üdvözli Cser Ádámot és Philip Gyurit. Szóval kicsi a világ.

A zsűri egy idő után (szerintem volt az kettő is) meghozta a döntést, a kihirdetést persze rutinosan elhúzták rövidebb-hosszabb értékelésekkel. Az eredményhirdetésre azért érdemes volt várni, ahogy már fentebb írtam. A örömködés után visszementünk a hotelbe, hogy megszabaduljunk fölösleges csomagjainktól, majd Mikivel és az Ois Voice-szal felkerekedtem éjszakai piac-nézésre. A túra kiválóan sikerült: az olasz Mezzotono tagjaival kiegészült kis csapatunk nagy kanállal, de legalább is hosszú pálcikával habzsolt bele Taipei éjszakai életébe, és tette mindezt szó szerint: rövid időn belül sikerült ugyanis megkóstolnunk két tajvani nevezetességet: az osztrigás-tengeriherkentyűs tojást, és a híres-nevezetes tajvani “stinking tofu”-t. Gyerekek, ezek nem viccelnek, nomen est omen, meg minden. Pálpuszta a fasorban sincs… Ja, az osztigás tojás finom. ☺