web analytics

Meg nem állhatják, hogy korán ébresszenek. Kezdem azt hinni, hogy passzióból csinálják ezt velünk. Ismét 4-5 óra alvás jutott, és lassan energiakészletünk végén járunk. Volt egy kis vita arról, hogy akarunk-e tengerpartra menni, vagy mást csinálni, végül kiegyeztünk egy buddhista központban. (Ha egybevonták volna, rögtön mehettünk volna Pestre a Buddha Beach-re)
A vezetőnk egy bécsi szerzetes volt, aki kedélyesen elcseverészett az osztrákokkal, és angolul körbevezetett minket. Igazából, ezt nem nagyon lehet leírni, hogy milyen hely, inkább majd a képek lesznek érdekesek. Ezernyi Buddha szobor, kőoroszlánok, pihenőhelyek patakkal, halakkal, szentélyek, kívánságharangok és természetesen rengeteg szerzetes mindenfelé. Tettünk egy nagy kört, majd felajánlották, hogy együnk velük. Én személyesen nem voltam boldog ettől az ötlettől, mert egész délelőtt abban reménykedtem, hogy egy jókora energiaadagot kapunk majd csirkehús formájában, erre jön ez a nyúlkaja zöldséggel, tofuval, húsízű kekszekkel és keserű teával. Az egyetlen fogyasztható cucc a sültkrumpli volt. A hely egyik érdekessége, hogy a hangszórókból folyamatosan egy 1 perces dal szólt körbe-körbe, ami érdekes ötvözete a helyi nyelv, az amerikai country és a Bud Spencer-Terence Hill filmek zenéjének. Felvettük! Meg is fogjuk mutatni! És ezt vehetitek fenyegétesnek.
Mielőtt továbbmentünk volna, tudtunk vásárolni a helyi üzletben füstölőt, tekercseket, valamint Buddha szobrokat kőből, aranyból, fából, papírból, zöldségből, minden fellelhető méretben és ízben.
2 óra körül érkeztünk meg az angol konzulátushoz, ahol szép kilátás nyílt a hatalmas kikötőre és a tengerre. Mellesleg itt, Kaohshiongban van Taiwan második legmagasabb épülete, ami 88 emeletes. Utána választhattunk, hogy akarunk-e a tengerhez menni, vagy fogunk egy hajót és áthajtatunk a közeli szigetre. Ez utóbbi mellett maradtunk, felszálltunk a minikompra, és kikötöttünk egy eddigienél is szegényebb környéken. Végre láthattunk riksát, disznót kikötve pórázon, és jégben előkészített tengeri cuccokat, pl. békát, polipot, kagylót. Egy rövid séta után mégiscsak kitévedtünk a tengerpartra, ahol mi fotóztunk, Barni (aki amúgy is olyan, mint az atlantiszi ember) Gergővel csobbant egyet. Azt mondták meleg. Mármint a víz. A part viszont elég koszos, a homok pedig fekete.
A vacsorát itt ettük meg, volt benne kagyló, hal, rákok és a kihagyhatatlan rizs, utána komp (holnap telihold lesz!), taxi, hihetetlen közlekedés, vissza a szállásra, és amikor már azt hihettük, hogy most bizony lefekszünk, mert holnap 17 órás repülőút következik, kiderült, hogy egy kórusklub vár ránk és az Ois Voice-ra a helyi orvosi egyetemen.
Amikor bemutattak bennünket a klubosoknak, akkor jöttünk rá, hogy akiket eddig általános iskolásoknak véltünk, 18-24 évesek. Elképesztő, mennyire fiatalnak néz ki mindenki. De persze azért rá is játsznak ezzel a cukizmus dologgal. A kórus neve Voiceelves, és rendszeresen tartanak klubdélutánokat. Előkészítettek helyeket és mikrofonokat, bemutatkozott mindenki, aztán kérdéseket tettek fel szájdobolásról, próbákról, az együttesekről. Énekeltünk is, aztán ők is, kaptunk ajándékba „Mooncake“-eket, amiket holdtöltekor esznek (régi sztori egy forradalomról a mongolok ellen, kb. olyan, mint a mi kürtőskalácsos regénk), aztán ismét dedikálás (ez a mániájuk…), és amikor látták, hogy lázadásközeli a hangulatunk, meginvitáltak bennünket egy közeli „étterembe“ beszélgetni. Ekkorra már olyan fáradtak voltunk, hogy néhányan lefordultunk a kagylóleves mellől. Szerencsére látták a vendéglátóink is, hogy mi a pálya, úgyhog taxiba vágtódtunk, és irány a szállás. Alvás. Holnap 7-kor kell kelni. Ismét.
Miki voltam