web analytics

Jude komoly alvásdeficitet halmozott fel… nem-nem, ha felhalmozott valamit akkor az álmatlanságtöbblet – szóval alhattunk 11-ig. A szoba izgalmasan ötvözte a keleti világ csúsztatható papírajtóit a magyar koleszhanulatot idéző tükrös paplanhuzattal és hozzáillő fürdőszobával.
Reggeli helyett ebédeltünk a szállásunk alagsori éttermében. A tálalás a szokásos: mindenki kap egy tál rizst kis acélcsészében, a köret (csípős mártás, kimcsi, párolt zöldségek, zöldpaprika) kics műanyag tálakban kerül az asztalra és mindenki rárabolhat pálcikával. A pálcika mellett még kanál az evőeszköz. Az asztalon helyben párolt hús és zöldségek helyett most levest kaptunk: ezt még forrásban, mini öntöttvas kondérszerűsegben teszik az ember orra alá. Jude mosolyogva megjegyezte, hogy a rizst Koreában nem pálcikával eszik, ahogy mi próbálgatjuk ("Minek a pálcikával, ha ott a kanál is? – Hát tényleg…:).
Busan tengerparti város és a lét vízközelben telt: a szállásunk és a fellépésünk helyszíne (szomszédos hotel terasza) egyaránt a tengerre nézett. A koncert előtt pazar svédasztalos vacsit kaptunk. Volt ott minden, a sushitól levesen át az orrod előtt sült bárányszeletig, a salátáktől a karamellás pudingon ár a fagyiig minden.
Jómagam engedtem a kalóriadús nyugati csábításnak: néhány szelet nyershal és garnélakocsonya után lenyomtam egy-két szelet bárányt is. Szétcsapatás sütivel, kávéval és és sörrel. Azután énekelj… mondjuk nem volt rossz buli, ahhoz képest, hogy a nézők vacsiztak és söröztek, mert közben frankón figyeltek ránk is. Koncert után gratulált nekünk a szálloda igazgatója. Szóval piros pont megint. Estére intergalaktikus partit beszéltünk meg, amiből az lett, hogy vettünk 1-2 sört és végigsétáltunk a tengerparton.
De jó este volt.
Másnap szünnap!