web analytics

Az éjszakai kalandok után persze még mindig nem tudtam elaludni 4-ig, viszont a szobában minden adott volt a pihenéshez, mondhatni eléggé el vagyunk kényeztetve szálloda és vendéglátás szinten. A félig átállás miatt viszont 10.30-kor alig bírtam felkelni. A többiek is valahogy így voltak ezzel, és nem kevésbé a vendéglátónk, Jude, aki most próbálja meg bepótolni az újszülött gyermeke miatt kiesett alvó órákat. Neki sem sikerül.
Gondoltuk, ebédelünk valamit a helyi étteremben, Jude kirendelt nekünk néhány érdekességet. Én nem tudtam tovább megállni – udvariasság ide vagy oda -, és mondtam neki, hogy ha nem haragszik, én nem lelkesednék a zöldségekért és csípős dolgokért, viszont halat minden mennyiségben tudnék fogyasztani. Nagyon kedves volt, és rögtön kért nekem egy kis száríott halat (csípősen, ők ezt a mértékű fűszerezettséget meg sem érzik, nekem viszont kivörösödött a szemem tőle), és egy kis hallevest, ami ugyan csípős nem volt végre, viszont tele volt mindenféle gazzal, és íze sem nagyon volt. Udvariasságból megettem a felét. Úgy láttam, a többiek – majd ők megírják, hogy tényleg így van-e – elég jól laktak, és el is tudtunk indulni a következő városba.

Az út kb. 3 és fél óra volt Busan-ba, amely egy tengerparti üdülőváros. A szállodánk közvetlenül a parton van, nagyon kényelmes és elegáns. A kocsiból kilépve lesétáltunk a partra, hogy elkapjuk az elkövetkezendő 2 nap életérzését. Rengeteg ember, napernyő, szálloda és étterem, kicsit fényűző jellegű élet a jellemző. A szobáink nagyon szépek, még otthonra is elfogadnám. Az ablakból látni az egész várost, a fényeket, szállodákat és természetesen a tengert. Hatalmas érzés. Egy pár gyors Kentucky-s csirkefalat után (ha csirkeevésről van szó, elég gyors és pusztító tudok lenni),elindultunk beállni egy közeli Paradise Hotel névre hallgató szálloda teraszára.
Na, ez az a fajta hotel, ahol helyetted parkolnak és cipekednek, olyan étteremmel, és előtéri kávézóval,  amilyet még életemben nem láttam. A terasz részen egy kis színpadot állítottak fel, sajnos elég gyenge hangcuccal. Meg is kérdeztük, hogy nincs-e nagyobb hangláda vagy több, mert hangzás így kornátsem lesz olyan, mint amit elvárnánk, de sajnos ezen nem lehetett segíteni. Beletörődtünk.
Jude mondta, hogy azért figyelmeztetett minket a bekajálás ellen a Kentuckyban, mert valószínűleg életünk legjobb vacsiját fogjuk itt elfogyasztani. És jól gondolta! 3 svédasztalos terítékről lehetett választani sushit, királyrákot, kagylót, polipot, mindenféle tengeri herkentyűket nyersen és sütve, mellé gyümölcsöke, rizst és minden mást lehetett választani köretként, volt még kínai jellegű édes csirke is – aminek én különösen örültem -, valamint sütemények minden mennyiségben. Direkt megfogadtuk, hogy koncert előtt nem eszünk sokat, de talán majd másik napon ezt sikerül is kivitelezni.
Jude megsúgta, hogy azt gyanítja, a mögöttünk lévő asztalnál a koreai jakuza emberei ülnek, ugyanis körülöttük és velük erre utalóan viselkednek az emberek. Az egyik csávó küldött nekünk sört is, és intett, hogy nagyon örül, hogy itt vagyunk. A kilétükről akkor is meggyőződhettünk, amikor Igi elmesélte, hogy az egyikkel volt egy kis "Csak egy kis pánik"-os jelenete, azaz a csávó a WC-ben összetalálkozott vele, és átölelte egy amolyan "Maga, doki, maga…" (Csak egy kis pánik, Robert DeNiro) hangulattal…

Elkezdtük a koncertet az összegyűlt, koktélozó közönségnek. A sétányról is gyűltek oda emberek, beültek, mosolyogtak, tapsoltak. Sajnos ennél többet nem tudtunk belőlük kihozni, mert a hangerőés a hangminőség nem nagyon volt erre alkalmas, viszont meg kellett állapítanom, hogy nagyon jó formában voltunk. Minden dal tiszta volt, és legalább 90%-ot nyújtottunk. 60 perc éneklés után még két ráadást kértek, ebből az egyik az Arirang volt, amit nagyon értékeltek. Jude a koncert után megsúgta, hogy a személyzetis odajött, hogy belátja és elnézést kér a hangosítás miatt, mert mi sokkal jobb minőséget nyújtottunk a színpadon, mint amit ők adtak alánk. A jakuzás csávó lehívta a szálloda igazgatóját, hogy ezt látnia kell, mert a a produkció és a közönség két egészen különböző szinten mozgott. Persze ez hízlalta a májunkat. Az igazgató odajött és gratulált, mindezt el is mondta és köszönetét fejezte ki. Vendégül láttak minket sörrel és gyümölccsel, és később megbeszéltük, hogy nekiindulunk az éjszakának.

Útbaejtve a szállodát átöltöztünk, vettünk egy kisebb mennyiségű alkoholellátmányt, és nekiindultunk a partnak. A tengerparton ilyenkor fiatalcsoportok ülnek a homokban és énekelnek, beszélgetnek, játszanak. Levettük a cipőinket és végigsétáltunk a homokon, beszélgettünk, jól éreztük magunkat. 3 körül tértünk vissza a szállásra, és úgy aludhattunk el, hogy az ablakból még meg lehetett csodálni a kilátást az éjszakai városra. Hihetetlen életérzés. Így akarok élni.