web analytics

>Jude a lelkünkre kötötte, hogy ne késsünk reggel ha lehetséges, mert a repülőgép nem vár meg minket. 7.20-kor tényleg mindenki az autónál volt, tudunk mi, ha akarunk. Befaltunk pár "dánkin donátot" (amerikai rendőrös fánk), aztán elhagytuk ezt a jó kis tengerparti várost. A GPS rendesen elkavart minket, így volt alkalmunk közelről megnézni néhány rizsföldön dolgozó embert, földutat és palánkházat út közben.
Időben érkeztünk a reptérre. Tudni kell, hogy Dél-Korea Magyarország nagyságú területén 4-5 többmilliós nagyváros és 24 helyközi és nemzetközi repülőtér található, így várhatóan nem nézett ki rosszul a Busanban lévő sem. A jegy kb. 9000 forintnak megfelelő kwan volt, ami nem is sok. Azért otthon elviselnék egy Szeged-Győr járatot, vagy egy Szeged-Miskolcot.
Jeju sziget repülési időben mérve egy narancslé-felszolgálásnyi egységre van Busan-tól. A térképet böngészve jöttem rá, hogy tegnap alig 150 kilométerre voltunk Japántól. Ez mostmár tényleg nagyon közel van, úgyhogy legközelebb nem hagyjuk ki.
Megérkezésünkkor elindult a feszített program. Egész napra kirendeltek mellénk egy sofőrt egy kisbusszal (kinézete alapján szerintem még Che Guevara-tól kobozták el és importálták annak idején), aki először ebédelni vitt minket. Koreai svédasztal volt rengeteg csípős és 1-2 nem csípős (fanyalgó idegeneknek) étellel. Egyeztettük, hogy miket szeretnénk megnézni, amíg itt vagyunk, aztán benéztünk a nemzeti kórusversenyre. Bemutattak minket pár híresebb arcnak, kezünkbe nyomták a fényképünkkel reklámozott szóróanyagokat (rendesen sztárokként kezelnek minket), megmutatták a helyszínt, aztán irány a szálloda, ami tévedésből nem az lett, amit Jude szervezett nekünk, úgyhogy az első félreértések után a 3 kulcsot kiegészítette még hárommal, így ismét egyágyas szobákba kerülhettünk. Nagyjából felkészítettük magunkat az idegenvezetésre, és a buszba való beszállás után elindultunk hegynek fel.
Dél-Korea legmagasabb hegye Jeju-n fekszik, 1950 méter magasan, a sziget vulkanikus. Mi csak 1100 méterig, a kilátóig mentünk fel, ahol volt egy kis elkerített természetnézés is vulkánkövekkel és láppal. Visszafelé megnéztük a Mysterious Road-ot, ami tényleg eléggé elképesztő. Az egész lényege, hogy egy emelkedő lejt. Azaz látod, hogy emelkedik az út, és mégis gurulsz rajta lefelé… Ki lehetett próbálni kocsival, bicajjal, vízöntéssel (felfelé folyik!), mindenhogyan. Nyilvánvalóan érzékcsalódás, de nagyon látványos! Még egy kis időre megálltunk egy vulkánkő-gyűjteményes kertben, ahol bonsai-termesztéssel is foglalkoztak.
Ezután felkaptuk a fürdőruhát a szállodában és irány a vacsora. Ekkor volt 19 óra. Jude megkért minket, hogy ne késsünk sehonnan, mert a sofőrnek is beosztása van, és mi is elég szorosan vagyunk. Egy kicsi késést azért így is okoztunk. Vacsorára mindenféle tengeri herkentyűk voltak csípős levesben (hogy erre miért van szükség…). Ráadásul Jude direkt megkérdezte a felszolgálót, hogy csípős-e, és az váltig állította, hogy egyáltalán nem. Miután lángot fújtam egy kisebb kanálnyi kóstolótól (és ekkor meggyőződtem arról is, hogy biztosan félnek, hogy nem lesz íze semminek, ezért beledobják a generálchillit), ettem egy keveset a rizsből, káposztából és az apró halakból. Azért az ínyenckedés miatt még egy csigát csak kiszippantottam a házából…
Mindezek után lementünk a tengerpartra, ahol elköszöntünk a sofőrtől, és Barniék nekiláttak a jól megérdemelt fürdésnek. Eltartott legalább 3 percig, és már jöttek is ki, indokként a víz koszosságát emlegetve. Mondjuk tényleg elég szennyezett lehetett, ha már Barni sem maradt bent tovább (szerintünk meglátott egy olajfoltban vergődő albatroszt).
És ekkor a nap legrosszabb döntését hoztuk meg, gyalog indultunk vissza a szállodába. 3 kilométer után kezdtük feladni, a taxaméter a szállodáig még 5 kilométert pörgött. Holnap ismét szabad a délelőtt, viszont délután koncert lesz.
Teszek fel képeket, de lassan töltöm fel a Flickr-re is, oda minden jól sikerült fotó megy fel. A cím:
http://www.flickr.com/photos/foolmoon és ezen belül az utazások Set.