web analytics

Azt hiszem, vissza kell vonnom az előző napi kijelentésemet, mert a nap végének fényében minden értelmet nyert, mivel Jude a rossz helyzetből is képes volt kihozni a lehető legjobbat.
Először is ott kezdem, hogy reggel a sofőr kivitt minket a reptérre, és egy kicsit sajnáltuk is, hogy menni kellett, a Klangbezirk még maradhatott egy napot, és terveik szerint ebben egy tengerpartos töltés is benne volt. Mondták, hogy Szöulban esik az eső, a városnézésnek tehát lőttek, szombat lévén Jude az irodába kellett, hogy irányítson minket, mert szállodánk még nem volt, de mondta, hogy elintézi és kitalál valamit. Elég álmosak voltunk, amikor megérkeztünk a fővárosba, és az a helyzet várt minket, hogy nincsen autó, ami bevigyen, tehát metrózni kell. Ugyan mi ki akartuk próbálni a helyi metrózást, de nem éppen 30 kilós rack-eket cipelve, az összes táskával, mindennel. Mindenesetre a metró elég rendezett, a vágányokat a vonat érkezéséig távirányítású ajtókkal zárják el, hogy ne történhessen baleset. Nyilván Pesten egyszerűbb és olcsóbb a vért feltakarítani, mint ajtókat szerelni, de Korea fényében már nem táplálok illúziókat a magyar kulturáltsággal és civilizáltsággal kapcsolatban. Ellenőrök és fiatalokat agyonverő biztonsági őrök nincsenek, mindenki szépen kezeli a jegyét és kész. A vonat pontosan ott áll meg, ahol az ajtajai a biztonsági ajtókkal találkoznak. Nem 1 méterrel előrébb, nem 5 centivel hátrébb, pontosan ott. Nincs tolongás, de nincs sorban állás sem, mint más keleti országokban. Úgy 1 órát tölthettünk el a föld alatt, majd liftekkel felcipeltük a cuccokat a kijáratig. Itt jött az első rosszabb élmény: kint zuhogott az eső, esernyőink nem voltak, az irodatömb pedig kb. 500 méterre volt onnan, ahol kijöttünk a liftből. És az eső itt nem egy gyeszura nyári permet, hanem sűrű, nagy cseppekben eső, dézsából öntős. Mire az épületbe értünk, mondanom sem kell, mindenünk elázott, a szerencsésebbeknek a bőröndje legalább szárazon maradt. Én nem voltam köztük, az egyik fehér ingemen megcsodálhattam a másik ing kék bélésének mintáját, később pedig fehér papírcafatokat kapirgáltam a fekete nadrágomról.
Nem nagyon örültem a kialakult helyzetnek, egy acappella együttesnek nem tesz jót egy megázás és egy esetleges megfázás a koncertek előtt. Ruhát cseréltünk, ebédeltünk a lenti Twoowt Chicken-ben, aztán eltöltöttünk néhány órát az irodában. Egy kicsit mindenki utolérhette magát képrendezésben és blogolásban, otthoniakkal való levelezésben, vagy akár alvásban, amíg Jude a helyi dolgokkal foglalkozott. Később bejelentette, hogy szállásunk ugyan nincsen, viszont elvisz minket egy koreai fürdőbe, ahol ott is tudunk éjszakázni. Ezért az ötletért nem nagyon lelkesedtünk, hiszen nem tudtuk igazán elképzelni, hogy egy Anna-fürdő vagy egy Széchenyi-fürdő szintű helyen hol lehet aludni, és mit lehet csinálni este 12 órán keresztül.
8 körül mondta, hogy hozzunk magunkkal váltás ruhát, esetleg laptopot, fényképezőgépet ne, mert tiltják a fürdőben, és vacsorázzunk, mielőtt elkezdődik a kéjutazás. Kicsit furcsán néztünk rá, de gondoltuk, mégiscsak ő tudja, ő a koreai. Én biztos voltam benne, hogy a szaunázást és bőráztatást egy cirka 3 és fél, 4 percnél tovább nem csípem. Elvitt minket egy hagyományos kajáldába, ahol a feleségével és a kisfiával is találkoztunk. 11-ig vacsizgattunk beszélgettünk, aztán mondta, hogy ideje nekidurálni magunkat a bulinak. A fürdő 1 utcával volt arrébb.
A bejáratnál mindenkinek kellett választania egy pizsamára hasonlító uniformist (rövid gatya, póló), kaptunk kézbe egy papírt, amint a kulcsunk száma volt. Cipő le, és az előtérben elhelyezett kis számozott széfbe be. Egy forgóajtón túl nagyobb széfeket találtunk, és Jude bejelentette, hogy tessék meztelenre vetkőzni, ez a férfi szekció, nincs mitől tartani. Először nem értettük – vagy nem is akartuk megérteni -, de rájöttünk, hogy eljött a pillanat (7 éve először), amikor muszáj lesz egy szál ádámkosztümben egymás elé állnunk. Körülnéztünk, hogy más is így csinálja-e, aztán csalódottan elkezdtük letolni a nadrágokat. Az első sokkból felébredve elindultunk Jude után, aki mutatott mindent, honnan vegyünk törölközőt, hova tegyük a fogkeféket, hogyan kezeljük bent a tusolót. A teremben minden volt, amire egy fürdőben szükség van. A program az első másfél órában így nézett ki: szappan és mosókendő a zuhanynál, 40 fokos medence, 60 fokos gőzszauna, 21 fokos víz, 100 fokos száraz szauna, hidegvíz, a maradék medencék meglátogatása, közben a felfüggesztett tévék bámulása és beszélgetés. Volt még lehetőség teljes bőrradírra és frissítő masszázsra, de úgy döntöttem, engem ne dörzsölgessen egy manus meztelenül.
Jude fél 1 körül bejelentette, hogy mostmár elég volt az előételből, jöhet a főfogás, vegyük fel a ruhákat, de előtte nagy tükrök előtt lehet szárítkozni, krémezni, hajzselézni, fület tisztítani. Ha szeretnénk valamit inni, csinálni, használni, a karkötős kulccsal tudunk fizetni mindenhol, és a végén a kijáratnál egyenlítjük a számlát. Átvonultunk 3 spanyolfal között és leesett az állunk. Jude végigvezett minket a tradicionális koreai fürdőkomplexumon: jobbra fent alvószoba, aztán játszószoba gumilabdákkal. A hagyományos koreai, fából készült építmények felső szintjén volt PC-szoba, masszőr, büfé, étterem, gyorsétterem, lent pedig falba épített kis alvólyukak, befekvős DVD-szobák, videojátéküreg, középen egy hatalmas tévéző tér, ahol az emberek szőnyegeken játszottak és aludtak. Körben különböző wellness szobák, koreai szauna, fagyszoba (-4 fok), “golyószoba” agyaggolyós fekvőágyakkal, és még számtalan más. Lehetett beszélgetni, találkozni ellenkező nemű egyedekkel is, volt “pénzbedobós” (persze a kulccsal működött) talpmasszázs gép, masszázságyak, és még egy külön golfterem is. Én kb. éjjel fél háromig bírtam a kényeztetést, aztán a tér közepén egy szőnyegen elaludtam. Az alvás a sok pittyegés és zaj között ugyan nem volt túl mély, de élménynek mindenképpen megérte.