web analytics
A helyszín még mindig a fürdő (ezoterikus élmény). Reggel fél 9-kor arra ébredtünk, hogy a személyzet felkapcsolta a villanyokat, belőtte a TV-ket, és körbementek, hogy mostmár tessék felkelni, vagy behúzódni a lyukakba, és abban a pillanatban mindenki felállt, ezek pedig összegyűjtötték a szőnyegeket és párnákat. Mi dobtunk még egy tusolást, fogmosást, aztán szaunát és egy kis fürdést, majd 11-kor elhagytuk a helyet.
Egy gyors Dunkin-os kávé elfogyasztása után Jude adott nekünk egy órányi időt körülnézni a közeli E-Martban, amíg ő hazament rendezni a családi életét.
Én egyáltalán nem találtam semmit ebben az áruházban, mert olyan volt az egész, mint egy sokemeletes kínai piac. De nem baj, holnap hétfő, és lesz idő normális boltokba menni nézni néhány vásárfiát.
Busszal elindultunk a szállodához, bejelentkeztünk (ez ugyanaz, ahol legelőször voltunk, és pénzbedobós internetes gépek vannak), és csak egy szobába kértünk plusz pénzért netet, mert egy ember meg tudja osztani a többieknek szobákon keresztül is (erre nem számítanak itt a műszakik…). A tájfun ismét rázendített, ömlött az eső, de ebédelni muszáj volt. Aztán délutáni alvás, vacsora az irodában a Klangbezirkkel, és ismét szálloda. Holnap is szabadnap lesz.

Néztük a híradásokat, a tájfun elég sok városban elmosta az utakat, vidéken a falvakat. Iszonyatos mennyiségű eső esett, itt Szöulban szerencsére csak néhány nagyobb esőt láttunk.