web analytics

Reggel Barnival és Petivel jó korán felkeltünk, hogy az adott 3 óra hossza alatt bejárjuk azt az útvonalat, amit együtt tegnap egy egész nap alatt tettünk meg. Metróztunk 1 órát, aztán válogattunk szemüveget és ajándékokat a Nam Dae Mun piacon, átvágtattunk az Apple boltba, ahol nem jártunk sikerrel, majd visszametróztunk a szállásra. Fél 2-kor még elpróbáltuk az esti tévéadás Beatles-dalait és a szignált, amit írtunk (EBS Space Acappella Festival – Beatles szövegre kellett), aztán autóba pattantunk, hogy még időre odaérjünk az EBS-be. Iszonyatos forgalom van Szöulban, úgyhogy éppen hogy csak elkaptuk a beállás kezdetét (út közben ettünk KFC csirkét a kocsiban).
A technikai beállítás nem úgy indult, ahogyan azt vártuk. A hihetetlen minőségű cuccokkal felszerelt stúdióban még nem hallottak az előkeverésről, így Peti egy fél órát küzdött a szabályok és a tudatlanság ellen, míg behoztak neki egy csoportkábelt, amivel az egész problémát megoldotta 5 perc alatt. Magunktól a mikrofonokat nem vehettük kézbe, mert mindig odajött egy manus, hogy ő adja majd oda nekünk, ha itt az ideje. Nem is értettük, és egy kicsit fel is dühítettük magunkat, úgyhogy a mikrofonpróba alatt direkt rossz sorrendben álltunk. Megkértek minket, hogy próbáljuk végig az egész műsort, ami ugyancsak nem egy jó ötlet egy félórás koncerttel. Rosszul is éreztük magunkat, a színpadon a 6. tag a fáradtság, a 7. tag pedig a hamisság volt.
Jude próba után mondta, hogy vacsizzunk, amit mi visszautasítottunk, ugyanis koncert előtt nem jó kajálni. Volt smink, pihenés, interjú, aztán kezdés pontosan 19.30-kor. A műsor egy többadásos acappella fesztivál az EBS – helyi, országos sugárzású tévéadó – egyik stúdiójában. Minden meghívott zenekarnak a saját repertoárján kívül egy adott zenekartól kellett feldolgozásokat énekelni. Volt, aki George Michaelt választott, a tegnapiak Queent, a Klangbezirk Michael Jacksont, a velünk együtt lévők pedig Carpenterst adtak elő.
A koncert nagyon jóra sikerült, a közönség már a Don’t Worry Be Happy első hangjainál felmorajlott, a szóló kezdetén pedig tapsoltak. Aranyosak.
A koreai csapat adott egy közepes koncertet, és poénból a végén benyögték, hogy menjünk mi is ráadást énekelni. Amikor már többedszer ellőtték a viccet, Jude komolyan vette, és tényleg felküldött minket a színpadra, így szegény együttes zavarba jött, hogy mi legyen a közös dal. Mi persze a Mana-maná-val kihúztuk őekt és magunkat is a csávából, és csaptunk egy jó kis bulit. A tévéfelvétel átment egy korlátok közül kiszabadult koncertbulivá.
Miután a közönség elment, az ott maradottakkal fényképezkedtünk, aláírtunk, aztán elkértük a hihetetlenül design-os 4×1 méteres molinót, amin Fool Moon felirat van egy Beatles képen, és visszaautóztunk a szállodába. Vacsi a Two-owt Chickenben, majd alvás.