web analytics

Lassan közeledik az indulás napja (csütörtök 11.30), és annyi mindent kell még előkészíteni, hogy minden pillanatban elfelejtek valamit és eszembe jut valami más. Óránként e-mailezünk és telefonálunk a többiekkel.
Szerdán még összeülünk este Gáti Petinél, kipróbáljuk az egybeszerelt rack-et, hány kiló, működik-e, egyeztetjük a csomagjainkat, átpakolgatunk pár dolgot. Az mondjuk elég nehéz, hogy a 6 emberre összesen 120 kiló felvihető súlyból a technika legalább 70-et el fog vinni, úgyhogy fejenként max. 8-10 kilóval tudunk gazdálkodni, plusz a kézipoggyászok.
Úgyhogy marad az, hogy max. 1 heti ruha – majd ott mosunk -, és max. 2 fajta fellépő ruha.
Barni közben mondogatja folyamatosan, hogy nagyon kemény lesz majd az a napunk, amikor Shanghaiból Japánba utazunk, mert 4 járatot kell elérnünk, amik nincsenek összekötve, tehát ha valamelyikről lepattanunk, vagy késik, akkor úszott az egész. Ez így elég izgalmasnak hangzik, majd drukkoljatok.

Nézegettem, hogy már nézitek egy páran a blogot, remélem a látogatottság majd csak nőni fog.