web analytics

Rettentő gyászos itt a net sebessége, hosszú perceket kell várni, hogy betöltődjön egy-egy oldal, de azért küzdünk hősiesen (videókat most nem tudunk feltölteni, pedig lenne mit… :-)). (Kövessetek minket a Facebook-on is)
Szóval megérkeztünk Taipeibe ma 15 órakor, nektek otthoniaknak -6 óra.

Azzal kezdeném először is, hogy szeretném ajánlani a szélsőségeseknek az Aeroflot repülőket (nyilván üresen és földön) likvidálni, mert azokon már csak ez segít. Az első 2.5 óra, amit Budapest-Moszkva között kellett eltölteni, még kibírható volt, de az 5 órás, Seremetyevós (Gáti Peti szerint Semerreretyó) várakozás után a 8 órás út egy hasonlóan “felszerelt” gépen már kínzás. Felrémlik a légikisasszonyok unott arca, a kényelmi szolgáltatások (TV, tiszta és felszerelt WC stb.) hiánya és a hihetetlenül száraz űrkaja, amivel próbáltak “kedveskedni”.
Minden egyes út előtt és után cipőlevevős, laptopkipakolós ellenőrzés várt minket. Gáti Peti Budapesten elfelejtette, hogy van nála egy laza 2 kilónyi kábelköteg, ami igazán mókás képet mutatott a röntgenen. Nyilván lekapcsolták, én meg addig röhögtem a tanulságos kivetítésen.

Moszkvában a transzferben üldögéltünk 5 órát, próbáltunk egy kicsit, hogy valamennyire képben legyünk a megrendelt két tajvani népdalátirattal. Próbáltuk elfogyasztani az utolsó hazai ízeket is (az a jó sonkás, paprikás szenyó!) és vártunk és vártunk.

A 8 órás Moszkva-Szöul út alatt volt egy kis Airplane utánérzés, amikor bármerre jártál a gépen, mindig belebotlottál Barniba, amint valakinek éppen magyarázza az 1 hónapos menetrendet (“És akkor ott kell hagyni a bőröndöket, és a taxi…”), és az a valaki éppen benzint locsol magára és meggyújt egy gyufát… 🙂 De segítünk neki, és megértően bólogatunk és hallgatunk, hogy sikerüljön ilyen módon is jól átrágnia magát a részleteken.
(Bocs Barni, csak poén, magadra ne vedd!) 🙂

Miután megérkeztünk Szöulba helyi idő szerint 11.30-kor, a reptér személyzete a szoros átszállás miatt segített minden transzfer utasnak eligazodni és beszállni a következő taipei járatra. Ezt az utat (újabb 2.5 óra) én átaludtam, pedig próbáltak zaklatni valami kajával meg filmekkel. 10-szer kényelmesebb és tisztább volt a moszkvai járatnál, és a szárnyon sem volt az a fura kis repedés… 🙂
A végén csak annyit kérdeztem Gergőtől, hogy mi volt a kaja, mire ő ezt válaszolta: marha vagy rák. 🙂 (Vagy nagyon fura marha volt, vagy nagyon fura rák) 🙂

A reptéren várt minket Ray és Yuko, gyors bepakoltunk egy kocsiba és irány a szálloda. Kaptunk 20 percet, hogy átöltözzünk, aztán rohantunk az egyik országos tévébe, mert meghívtak minket sztárfellépni a helyi Megasztárba, ahol egy acappella együttessel és egy helyi hírességgel kellett énekelni.
Ő az: http://www.youtube.com/watch?v=aA-tOsM6F4Y

Itt nyilván kiderült, hogy oly finoman pakolták a rack-et a repülőgépek között, hogy a keverőpult potméterei azóta nem mozdulnak, úgyhogy még jelenleg is várunk egy szakit, aki megnézi, hogyan lehet javítani rajta.
A fellépés után kaja: direkt nekem egy egyáltalán nem csípős vacsit választottak, ennek köszönhetően csak néha könnyezett be a szemem. Kértem a végére egy tejeskávét, amit úgy hoztak ki, hogy presszókávé, 1, azaz egy darab tejszín és 1, azaz egy darab cukor. Aztán ezt kitoltam még egy cukorra és még egy tejszínre, majd amikor látták, hogy szenvedek, hoztak még tejet és még 4 cukrot. Ekkor már magyarázkodnom kellett a túlfűszerezett magyar étkezés miatt is. Mi tényleg nagyon sósan, zsírosan és édesen eszünk mindent, én meg még különösen édesen is.

Most itt vagyunk a szállodában, lassan le kellene feküdni, mert holnap elég hosszú nap lesz. Amíg a többiek várost néznek meg miegymás, addig én a Tajvani Nemzeti Acappella Versenyen zsűrizek 13 órától 22 óráig. Szép lesz az…
Holnap jelentkezünk, mindenkit puszilunk otthon, eddig minden okés.