web analytics

Tomit elvesztettük. Pedig nagyon próbált kitartani, de eddig bírta. 2 nap után kifakadt, hogy húst kér, meg tyúkhúslevest, meg hamburgert sültkrumplival. És egy normális kávét. Szóval kihullott, ő veszítette el a “kibírja tovább egy zokszó nélkül az étkezéseket” versenyünket.
Tulajdonképpen a kiváltó ok az volt, hogy miután a szállodában a reggelinél – amit most 7 órakor kellett elfogyasztanunk, hogy el tudjunk indulni időben – egy ételnek látszó tárgyat fogyasztott el, és letéve a pálcikát azonnal felháborodva felsietett a szobába, házigazdáink a vonaton, gondolván, hogy nem tudtunk rendesen reggelizni, elénktoltak egy pohár meleg szójatejet, kiflibe csomagolt olajos panírral. Mármint hogy tényleg csak panír volt a kifliben. Ez itt tradícionális. Ebben a pillanatban Tomiból kitört az őszinte, és mi csak azzal tudtuk nyugtatni, hogy még 28 nap. 🙂

Tehát reggel 9-kor felültünk a gyorsvasútra, ami errefelé az állomásról kifelé megy annyival, mint otthon a Budapest-Szeged gyors, aztán felpörcösödik olyan 300-ig. Ami 4 éve 5 órás út volt, az most megvolt másfél alatt. Kérem? És tisztaság és fegyelem és kényelem, jegyellenőrző kapuk, csomagpakolós rész a kocsiban, és nem zaklat senki, amikor már végre elaludnál. Én átaludtam az utat, mert még nem álltam át az itteni időszámításra (+6 óra). 10.30-kor megérkeztünk Chiayi-ba, ahol az állomáson kellett énekelni 20 percet a tisztelt várakozóknak. Aki ismer, tudja pontosan, hogy mennyire utálom az ilyen bazárimajom, énekeljünk ahol érjük jelenlétet, se hangosítás, se semmi, és néznek rád a buta arcok, hogy “hát ezek mög mitet akarnak itten”, csak itt ez úgy hangzik, hogy “kiháo jáng shi kunszicü”, vagy valami ilyesmi. Tudom, hogy a végére mindig jó lesz a hangulat, és megenyhülnek a legutálatosabb rémek is, de én akkor sem tartom ezt méltónak saját magunkhoz. Na mindegy. Énekeltünk, tapsoltak, felvették videóra, dedikáltunk. Ezek a népek errefelé ezt szeretik. És hozzá kell, hogy tegyem, hogy nagyon érdeklődőek és mosolyognak mindig.

Mondtam is Barninak, hogy úgy látom, a tajvaniak az életet választották. Net csak néhol, laptopozás ritkán, élnek, boldogok, mosolyognak. Barni erre azt mondta, hogy szerinte az utakon még van néhány hezitáló, aki ezt még nem döntötte el biztosan… 🙂
Valóban úgy közlekednek, mintha mindenki sérthetetlen zupamann lenne, sávváltás bármikor index nélkül, besorolás 2 sávra 3 sorban, 3 tagú család egy motoron plusz franciaágy matraca, stb. 🙂

A kis éneklés után ismét gyorsvasút, fél óra vonatozás, leszállás Kaohsiungban. Az itteniek már egy kicsit jobban felpörgették ezt az állomásos bohóckodás dolgot, voltak vagy hetvenen, vonatérkezésre időzítették, bemondták, bemutattak minket, aztán 20 perc éneklés.
Persze megint fotózkodás mindenkivel. Voltak, akik egy másik városból direkt miattunk jöttek oda! Hopika!
Kaptunk ebédet is, négyen még mindig kitartunk a helyi specialitások mellett, Gergő például teljesen oda van értük, de Gabcsi és Tomi beszereztek egy hot-dogot meg halburgert. Sültkrumplival!
Azt be kell látni, hogy tényleg egészséges, ahogy az itteniek esznek. Pálcikával, pici adagokban, megfőzve, nem túlsózva, nem túlcukrozva, sok zöldséggel és miegymással. De az emberen kívül itt mindent megesznek. Ennyi ember ilyen kis helyen muszáj, hogy a gyeptéglát is megfőzze. 🙂

Végeztünk, irány a szálloda Pingtungban. És végre van normális net, dupla franciaágy a kétszemélyes szobákban, tisztaság. Csak ez a szag ne lenne.
Hoztak nekünk kávét meg gyümölcslevet. Levették, hogy a kávét sok cukorral és tejjel nyomom, ma már így is kaptam.
A fellépés helyszíne egy magyar jellegű, vidéki művközpont hangulatát idézte, a hangcucc is. Kiderült, hogy a keverő nem romlott el, csak nem közölték, hogy 110 volt van, így a probléma megoldódott egy átalakítóval. Hagynak időt mindenre, az öltözőben megint kaja, sütik, egy kis videókészítés, pihi, aztán egy 2×35 perces koncert vette kezdetét. Meg kell, hogy mondjam, hogy nagyon jól sikerült, annak ellenére is, hogy a 2 napja megfázással küszködő (mindenhol tombol a légkondi, ezt nem is értem… mondjuk 30 fok volt ma) Gabcsi az első félidő végén elvesztette a hangját. De hősiesen kitartott, ők pedig lelkesen énekeltek velünk. Utána kiültettek minket a dedikálóasztalokhoz és elkezdődött egy kb. 40 perces menet, ahol elkészült 3.125.013 fénykép és kiosztásra került 100 db dedikálókártya valamint 16 ezer autogram plakátra, táskára, műsorfüzetre. Remélem, valamikor már lesz időnk és gyors net, hogy videókat töltsünk fel. Most itt éppen 1.30 van éjjel, és le kéne feküdni, de kecsegtet a gondolat, hogy mutiba párvalamit feltöltsek, amit a telefonommal vettem fel.

Mondjuk azt, ahogy Tomi lelkesedett a vacsoráért, amit a koncert után kaptunk. 🙂 Tisztán növényi eredetű ételek. Húsnak kinéző szójababsűrítmény, vagy süteménynek látszó áztatott Bibliaőrlemény, vagy csak egy egyszerű párolt gyeptégla. 🙂 Eperrel leöntött zöldbab, levestésztának álcázott gomba és hasonlók. Megint éhesen fekszem le. Most.
Holnap találkozunk.

Mégiscsak egy kis videó: http://blog.foolmoon.hu/wp-content/uploads/2010/10/tomikaja.mov