web analytics

Tainan-ból Taichungba ismét a taiwani gyorsvonattal száguldottunk.
Hozzá kell tennem, hogy én szinte mindig ötször megkérdezem, hogy éppen melyik városban vagyunk, mert ezeket a neveket megjegyezni csóró magyarembernek nem túl könnyű. Tomi is kérdezte tegnap, hogy hol is vagyunk, én meg mondom neki, hogy hát Taiwanban. Persze fogalmam sem volt. Aztán mikor később kiderült, mondtam Tominak, hogy én is Tainant mondtam! Pár hónapja már nem nagyon hiszi el ezeket a szívatásokat. Kupálódik. 🙂

Itt egy másik megtörtént eset:

– What’s the name of this city?
– Pingtung.
– King Kong?
– No, Pingtung.
– Ping-pong?
– I said Pingtung!
– Ok, whatever…

Szóval miközben ott álltunk az állomáson, a szemben lévő vágányon egyszer csak “elhaladt” egy ilyen szupergyors masina. Azért tettem idézőjelbe, mert csak pár másodperc volt, amíg láttuk. Most láttuk csak, hogy milyen gyors is ez a vonat, mert amikor benne ül az ember egyáltalán nem érzi ezt a sebességet. Szóval nem az a Mé Állunk Vazze? feeling. 250 km-t 50 perc alatt tettünk meg. Csak úgy elképzeltem, hogy mondjuk Szegedről Pestre fel lehetne jutni 3/4 óra alatt…hmmm. Álmodik a nyomor… 🙂
Amúgy azt is hallottuk, hogy nem nagyon jövedelmező ez a vasúthálózat, mert átlagban kevesebben utaznak vele, mint amennyi emberre számítottak.

Tehát megérkeztünk Taichungba, ami egy egyetemi város és ebből következik, hogy az egyetemen léptünk fel. 🙂
Volt ott egy parkoló, le is fényképeztem. Ameddig a szem ellát (és ezt nem csak képletesen írom!!!) robogók mindenhol. Nem is értem hogy találják meg, hogy hova parkoltak! És hogy nem keverik össze?:) Szerintem Hollandiában nincs ennyi bicikli összesen!

A fellépés az egyetem előadótermében volt. A koncert első fele valamiért nem sikerült túl jól, legalábbis a tegnapihoz képest. Aztán a második rész már egész jó lett, sikítozós, őrjöngős tombolással. Nekem egy kicsit fura volt, hogy minden szám végén egy kb. 130 decibeles síkítás-tapsolás 10 mp-ig, aztán kuss. 🙂
Koncert után kb 50, de lehet, hogy több méteres sor kígyózott, mind dedikálásra, fotózásra cukiskodásra várva.
Ez tényleg fura dolog. Olyan, mintha egy másik bolygón lenne az ember.
Síkítozva kezetfogó, fényképezkedő, ugráló lányok hada. Nekem többnek tüntek, mint amennyien a koncerten voltak. 🙂

Mindezek után vissza a szállodába és elmentünk kacsalevest enni. Egy utcai árushoz ültünk be, ahol végre láttam sok felismerhető kaját is, mint pl. baromfi máj és zúza.
Kérdeztem, hogy azokból nem lehet-e valami csirkeaprólék-leves szerűséget kérni, de az valami egytálételhez volt. Tényleg nagyon nehéz valami hasonlót találni, mint ami otthon van! Tehát ettem egy mentolos (tényleg valami hasonló íze volt) kacsalevest és utána elmentünk frissen készült vegyes gyümölcsturmixot inni. Ez is egy utcai bodegában volt, de közben olyan dögszag-szerűség áradt, ami kb. olyan volt, mintha 3 kiló barackos heringet egy liter romlott teszkós tejjel leöntve beraknánk egy kikapcsolt hűtőbe egy hónapra és utána háromszor kihánynánk. Nem túlzok. Kérdeztük Tomot, a gájdunkat, hogy mi ez a szag, de nem értette. Igazából szerintem nem érezte! Valószínűleg nekik már annyira hozzászokott az orruk ehhez, hogy fogalma sem volt, miről beszélek. Aztán amikor harmadszorra is kérdeztem, akkor mondta, hogy, jaaa, stinking tofu árus volt a gyümölcsturmixos mellett.
Erről csak annyit, hogy Barniék 4 éve megkostolták… Hááát, ha van elég orrcsipeszed és a szádon keresztül sem érzed ezt a gusztustalan szagot, még akár finom is lehet. 🙂
Az itteni szagok egyébként még lehet, hogy megérdemelnének egy külön bejegyzést… 🙂
Utána visszatértünk a hotelbe és a szokásos blogolás utáni alvás következett.
Jó éjt és kösz a szagokat! 🙂