web analytics

Fél 12-kor még mindig úgy éreztem, hogy tudnék aludni, de nem lehetett, mert meg kellett ejteni az ebédet, mielőtt találkoztunk volna a vezetőnkkel. A szállodával szemben van egy gyorsétterem, szingapúri ízekkel és konyhával, ide ugrottunk be.
Náluk a hagyományos ételek közé tartozik a csirkésrizs, vagy Chicken Rice ugyebár, ami egy Némethmiki-féle húskruplival kombó helyi kiadása: csirke rizzsel. Na én ezt választottam. Mellé adtak valami levesnek látszó tárgyat is. A többiek is mindenféle érdekességeket választottak, és a végére ittunk egy jó gyümölcsturmixot.
A legkeményebb az volt, amit Barni rendelt desszertnek: jeges, tejes kása, durian darabokkal. Namost a durianról azt mondják, hogy a gyümölcsök királya, és legalább olyan megosztó, mint a stinky tofu. Tehát vagy ordítva fogod imádni, vagy visítva fogsz menekülni egy durian partiról (ahol szól a Durian-Durian… :-))
Megkóstoltuk mindannyian, majd sokfajta jelzővel illettük, ki a gyümölcs ízét, ki annak a felmenőit, aki leszüretelte. 🙂

Ebéd után én beszereztem a szokásos csokimat és kókuszlevemet, majd a szállodában eltöltött fél óra után találkoztunk a helyi csávóval, aki elvitt minket a fellépés helyszínére.
Útközben már volt alkalmam jobban megnézni az utcákat. Először is, balos közlekedés van, az utcák nagyon tiszták és rendezettek. Szingapúr nemzetközi és sokszínű város, ahol egyesül az európai rendezettség és igényesség az ázsiai kultúrával, építkezéssel és népekkel. Sok a turbános figura, de közben látsz egy csomó kínait, indiait és malájokat is. Mindenhol pálmafák, 30 fok, magas páratartalom, és egy kicsit betört már az amerikai életforma. Itt a legmagasabb a világon az egy főre jutó GDP, és olyan, mintha Németországot elhoztad volna egy melegebb éghajlatra. Nagyon tetszik, kár, hogy csak egy napot maradunk, és megy a repülőnk hajnalban.
Néhány érdekesség: nem szabad rágózni, köpködni, kéregetni, ezeket szigorúan büntetik. A drogterjesztésért halál büntetés jár, a nemiséget ábrázoló képekért és a WC le nem öblítéséért szintén szigorú bünti. Ez néha vesszőzés is lehet!

A fellépés helyszíne a legnagyobb itt Szingapúrban, olyan MÜPA féleség, de míg a MÜPA nem mer bevállalni egy Fool Moon önálló koncertet, addig itt eladták az összes jegyet ma estére (a Klangbezirk fele annyit, mint mi). A hangcuccra azt mondta Peti, hogy inkább ki sem mondja az értékét, és nagyon becsüljük meg, mert a világ legjobb mikrofonjaiba éneklünk ma (Neumann fejes Sennheiser, 1 milcsi/db), az egyik legjobb hangcuccon (valami B&D, én nem ismerem). Mivel a keverőnket nem hoztuk, és a helyi Soundcraft Vi6-ost kell használni (ó, mi szegények), ezért legalább 1.5 órás beállást kellett tartanunk, míg az összes effektet kigyúrtuk.

Odaadtuk a CD-ket, amennyit hoztunk, aztán két helyi erő kivitt minket szabadban vacsorázni. Hihetetlen élmény volt kilépni a 20 fokra hűtött, már-már fázósan hideg épületből a kellemes, esti 28-30 fokra, ahol elénk tárult Szingapúr tengerparti belvárosa az összes felhőkarcolóval, szállodával és elképesztő építményeivel. Pillanatokon belül sokkal jobb kedvre derültem, és ez főleg akkor fokozódott, amikor a szabadtéri étteremsorról rendelt ételek mellé felnyitott kókusz levét kezdtük szürcsölni (később nyilván egy kicsit bánni fogom, hiszen tudjátok ti is, hogy a kókuszlé természetes hashajtó…). Gáti Peti kért valami érdekességet, ezért hoztak neki sült ráját. Elég sokat kellett várni rája, de ízlett neki.
Az óriáskerékre már nem tudtunk koncert előtt felülni, koncert után meg már zárva van, úgyhogy megcélozzuk az egyik legkirályabb helyi kaszinó tetejét, ahol egy hajó alakú bár található egy olyan medencével, aminek az épület végén van a széle. Ez még előttünk áll, de éjfélig van csak netünk, szóval holnap leírom, milyen volt.
A koncert elég jól sikerült, vettek jópár CD-t is, de a vendéglátás és mosolygás az utolsó ráadást követő taps után elszivárgott. Vége a koncertnek, mehetünk a hotelbe, a vezető pedig fáradt, hogy az utat megmutassa… Kérem? Szerencsére a hangtechnikusok arrafelé mentek, úgyhogy segítettek a tájékozódásban.
A koncert végén beszélgettünk pár mondatot a magyar nagykövetasszonnyal, aki kiválóan érezte magát és azt mondta, hogy sikerült a maximumot kihoznunk a közönségből, ugyanis nincs humorérzékük, de azért nevettek. Kihangsúlyozom, ehhez néha nagyon rengetegnek kellett lenni. És a tajvani sikítozós őrületek után ezt a visszafogott, kedves tapsikolgatást szinte visszaesésnek éltük meg. Kaptunk a hölgytől néhány kedves tanácsot, mit tekintsünk meg, amíg itt vagyunk.

Szóval most a nyakunkba vesszük a várost, aztán 4.30-kor elindulunk a reptérre. A holnapi nap nagyon húzós lesz, nagyon szoros átszállásokkal, és hajnali 3-kor fogunk megérkezni Kanazawába.