web analytics

…dary!”
A 6.50-re beállított órák munkáját a házigazdánk 6.45-ös kopogása tette fölöslegessé, és amit még jobban utálok a korán kelésnél az az, ha nem akkor kelhetek korán, amikor én akarok. Összekaptuk magunkat, ittunk valami tejnek látszó folyadékot (azt mondják, itt gyakorlatilag már minden kamu), aztán beszálltunk a kocsikba és a reggeli shanghai-i forgalmon átvágva, célba vettük a fellépés helyszínét.
Mint minden nagy nép, a kínai sem a jómodoráról híres. Persze, amit fentről kiadnak parancsba, hogy úgy kell csinálni, azt úgy teszik, de a köpködést még nem sikerült visszaszorítani 20 alkalom/nap alá. Út közben láttunk egy csávót, aki a járdán guggolva mosott fogat, az utakon pedig életveszély egy picit is félre nézni. Se sávok tartása, se megállás, se index, se körülnézés. Bármikor eléd vág valaki, a motorosok pedig rezignáltan, bukósisak nélkül tépnek a kocsik között. Egy fószer a robogóján úgy hajtott munkába, hogy az ölében volt egy légkalapács. Abba kapaszkodott! 🙂
És mindemellett persze rohamosan fejlődnek. A városon belül, de nemsokára, a repülőgépeket kiváltandó, a városok között is mágneses gyorsvasút közlekedik, óránként 430-cal. Egy nyár alatt felépítenek egy metróvonalat (!!!), és mire feleszmélsz, a házad mellett már egy út halad el, ami egy hete még nem volt ott. Közben persze eléggé ellenségesek a japánokkal és a tajvaniakkal szemben, és állandó területi vitákba bocsátkoznak. Shanghaiban 20 millió ember lakik. És ez a 20 millió ember ma délelőtt minket hallgatott, ha odakapcsolt a megfelelő TV vagy rádióadóra.

Christine és édesanyja úgy promotálja az acappella műfajt, hogy egy népművelő műsort szerveztek, amelyben egy csapat előad dalokat, azokat pedig egy bemondó kommentálja, a szöveg ki van írva digitálisan, és elmondják, hogy mi ez a műfaj, hogyan utánoznak hangszereket, hogyan hangszerelnek. Ma mi voltunk ez az együttes. És egész jól sikerült a koncert, a végén megkapták ők is a szokásos Mana-mana éneklést, amit nagyon jól vettek. Az acappella szervezet nem titkolt célja, hogy ezzel jó alapot teremtsenek egy jövőben szervezendő turnéhoz.
A koncert végén felbukkant Józsi, a Fool Moon főszponzora, a Footmark egyik igazgatója, aki éppen Shanghaiban volt, és azért maradt itt, hogy a Fool Moon-t meghallgassa. Nagyon megörültünk a társaságának, és felajánlotta, hogy egy darabig velünk tart, mesél és mutogat érdekes dolgokat. A szervezők megkérdezték, hogy mit szeretnénk csinálni, amire az egyértelmű válasz az volt, hogy szeretnénk elmenni a “kamu piacra”.

Együtt elindultunk ebédelni, közben Józsi Shanghairól mesélt érdekességeket. Ebéd után a régi városrészben tettünk látogatást, ahol megéreztük az igazi kínai piac hangulatát, közben Józsi megsúgta, hogy most jött a füles, hogy Orbán Viktor is épp azon a környéken sétál, még az is lehet, hogy öszefutunk vele. Kicsi a világ. Csak neki ingyen van. Ja, nem, mi fizettük. 🙂 A félórás séta és nézelődés után pedig, a tervezett városnézés helyett, elmetróztunk az igazi kínai gagyi piacra, hogy beszerezzünk néhány Rolexet 3-4000 forintért. 🙂

Hát skacok, úgysem hinnétek, hogy ez milyen, ha itt lennétek! Hihetetlen földalatti rendszer, tele kis bazárokkal, ahol 1-2 ezer forintért kapsz Diesel és Nike cuccokat (hát persze, hogy eredeti… 🙂 ), CK táskákat, Ray Ban napszemüveget (csak napon ne viseld), Armani öltönyt, és lépten-nyomon megállítanak, hogy menj be egy boltba, ahol Tag Heuer, Rolex, Omega, Breutling és számos nagy svájci óramárka utánzatait lehet kapni. Kinézetre megtévesztően hasonlítanak, de a külcsín ugyebár vérzékeny belsőt takar.
Az alkudozás itt művészet. Az az alap, hogy mondanak egy árat és azt elosztod néggyel, majd megkérdezed, mennyit enged annak a feléből. Mielőtt ide jöttünk volna, még otthon egy blogon tanulmányoztam, hogyan kell ezt csinálni ezen a piacon, és igen hasznosnak bizonyult az a tudás.
Bemész egy boltba, mutatnak órákat, azt mondod, hogy nem elég jó. Aztán mutatnak egy másik táskát, az sem jó. A harmadik táskában már egy fokkal szebbek vannak, abból elkezdesz válogatni. Ha kinézted a legújabb gyártmányt, rákérdezel, mennyi. Mond egy árat 1300 RMB körül, de rögtön azt mondja, hogy csak neked 880. Ekkor nevetsz egyet, azt mondod, nagyon sok, nézelődsz még. Ekkor eléd tolja a számológépet, hogy mire gondoltál, te pedig beütöd a legpofátlanabb számot, amit bírsz, és még így sem közelíted meg azt, amennyit ér. Én azt mondtam, hogy 100 RMB-nél (2900 forint) nincs több pénzem erre.
A végén, amikor már ki akarsz menni a boltból, úgyis azt mondja, hogy okés, tiéd. Akkor kérj még egyet és mondd, hogy a kettő együtt 150. Na ekkor szívrohamot fog kapni, te meg elrohansz az órákkal. 🙂 Na jó, nem, de azért még mindig enged belőle egy kicsit.
Szóval vettem egy Breutling utánzatot 100 RMB-ért. Nagyon szép design, jár is, meg minden. Automata, karcmentes üveg, és a napszámlálója 39-ig megy a 31 helyett! 🙂 De legalább nem esik ki a mutatója. És amúgy sem hordok órát, úgyhogy megérte. 🙂
Úgy jöttünk ki a piacról, hogy életünk egyik legnagyobb élménye volt ez a délután.

Elvittek minket a fesztivál központjába, egy irodaházba, ahol megmutatták az acappella irodát, aztán pedig a cipőgyár tervezőirodáját. Az elképesztő bambuszos, csobogós, narancsfás terasz mellett megcsodálhattuk a prototípusokat, amik között Gergő felismert egy olyan márkát, amit ő is vett az otthoni Tescoban. Ekkor derült ki, hogy ez nem egy kispályás cipőgyár, hanem mérhetetlen mennyiséget exportálnak a WalMartnak, valamint Európa piacaira is.
Ezután pedig végre vissza a szállásra, ahol már terített asztal várt minket.
A menü: fűszeres malacfülcsíkok, kukoricaleves, tojásosparadicsom és a garnéla mellett most folyami rák.
A folyami rák elfogyasztásához kísérőink részletes útmutatást nyújtottak, de azt hiszem, nem ez lesz a kedvenc ételem, mert annak ellenére, hogy milyen finom a rákhús, annyi vesződés van vele, hogy a felénél feladtam, és ettem inkább egy kis rizst.

Holnap 6.30-kor kelés megint.