web analytics

Mondtam már, hogy mennyire utálok korán kelni? Nem tesz jót a hangnak és a hangképzésnek, de leginkább a személyiségemnek. Amúgy sem tudtam nagyon aludni a szállodában, úgyhogy borzasztó rosszul esett a 7 órási kelés, és ilyenkor teljesen antiszociálissá válok. Igen, még ennél is jobban. Mert a szabály az szabály, a gép indulása előtt 2 órával kint kell lenni a gépnél, akkor is ha messze laksz, és akkor is ha a pálya mellett a bozótban. És miután becsekkoltál, lesz egy órányi üresjáratod. 🙂
Úgyhogy miután minden ellenőrzésen túlestünk, majd beválotttuk a jeneket, még mindig maradt idő arra, hogy nézelődjünk és aprópénzeket csokikra és hűtőmágnesre váltsunk. Felpattantunk egy minden kényelemmel megkent Korean Airlines gépre és irány Szöul. A tájfunt megúsztuk, a jelentések szerint délutánra ért oda Osakaba.
A szöuli reptéren ismét akadt egy laza 4 és fél órányi időnk, amit étkezéssel, mindenféle boltok és parfümériák látogatásával (egyáltalán nem volt tax free ár) és netezéssel töltöttünk. Délután 14 órakor találkoztunk Gabcsival és együtt elvonultunk a másik terminálra, a Kínába induló géphez. Szépen lassan kiderült, hogy a gép 1 óra késéssel fog indulni, úgyhogy volt időnk egymás mellett ülve Skype-on csetelni egymással, hülye gyerekek módjára jókat szórakozni, és közben egy-két becsöppenő haknit e-mailen elintézni.
A kínai gépen a stewardessek nagyon morcosak voltak valamiért, kényszeredett mosollyal osztogatták az italokat, de ez volt az első repülős kaja, amit meg bírtam enni teljesen. Az út közben pedig felkészítettük magunkat egy kommunista országba való belépésre, kérdezősködésre, belső motozásra, csomagokkal való szívózásra.

Persze egyáltalán nem így lett. A vízumellenőrzésnél csak simán pecsételtek egyet, aztán menjen ki merre lát. Barnitól nyilván kérdeztek pár dolgot, mert általában olyan előzékenyen viselkedik minden öntudattal rendelkező lénnyel, hogy a végén mindig gyanús lesz. De aztán őt is elengedték. Gabcsival simán áthaladtunk a másik oldalra, de Petiék elkövették azt a hibát, hogy a rack-kel felszerelkezve elkezdtek kérdezősködni, hogy akkor ez vajon gáz-e vagy nem. Nyilván jobb félni, mint megijedni, amikor nem akarják kiengedni az országból a cuccokat. Miután a kint várakozó Christine is besegített, mindannyian kivonultunk az utcára, ahol figyelmeztetett minket, hogy ügyeljünk nagyon a zebrán, mert az autósok nem állnak meg… Kérem?
Elindultunk Shanghai belvárosa felé, és út közben megcsodálhattuk a vasárnapig nyitva tartó Expo épületeit. Elmondták, hogy hétfőtől ismét lesznek építkezések (az Expo idejére abba kellett hagyni mindent, hogy ne legyen smog), és az összes házból egyedül a koncertcsarnokot hagyják meg, a többit azonnal bontják. Christine, miközben mutogatta a mérhetetlen mennyiségű, mindenféle színekben villogó felhőkarcolókat, elmondta, hogy annyit változik Shanghai már egy fél év alatt is, hogy nem lehet ráismerni, amikor visszatér ide Tajvanból. Az anyja itt él, egy cipőgyára van és mellékesként fogott neki az acappella műfaj felvirágoztatásának, fesztiválokat és versenyt szervez, amit eredetileg ő és Ray talált ki Tajvanban, aztán áthozta ide is. Kedves vállalkozók! Ezek lennének tehát a célok! 🙂

Először a kopottabbik oldalát mutató, Thália színházra hasonlító koncerthelyszínre mentünk, ahol Gáti Peti kitépte az összes copfját, mire sikerült az ottani technikusokat rávenni, hogy adjanak normális 220-at, majd sejtelmes félmosollyal végignézte, ahogy a rémek a saját cuccukat nem tudták összeszerelni és megszólaltatni egy órán keresztül. Miután a nehezén túl voltunk és már a mikrofonok is éltek, végre elindulhattunk a szállásra.
A cég bérel egy apartmant az egyik sokemeletes házas kerületben, a 28-adikon, ahol az ottlakók vártak minket megterített asztalokkal. Ehettünk finom helyi specialitásokat: rántottával kevert paradicsomsalátát (nagyon finom párosítás amúgy), rákot, disznót, sok-sok rizzsel.
A net elég renyhe, de használható, most is innen írok. Egyeztettük Christinnel és a másik kísérőnkkel a műsort, és próbáltunk egy kicsit eltérni az augusztusban leadott tervtől, de már nem lehetett, mert ezt adtuk le, ezt engedélyeztették, ennek a szövegét hagyták jóvá, úgyhogy marad, punktum.
Azt nem értem, hogy miért kell nekem tudni pontosan augusztus elején, hogy egy ismeretlen helyen október végén, élőben az országos TVben és rádióban milyen műsor lenne a legjobb, dehát ez Kína és a cenzúra. Még a sorrenden sem változtathatunk, csak max. kihúzhatunk és betehetünk egy kínai népdalt. Ezen a ponton szúrtunk ki egy kicsit Tomival, de majd edződik a srác, szépen lassan.
Kb. éjfélkor próbáltunk lefeküdni, hogy a másnapi 6.50-es keléssel ne legyenek gondok, mert a vasárnap délelőtt 10.30-as koncert nem lehet más, csak “legen… wait for it!…