web analytics

3-kor sikerült lefeküdni tegnap, úgyhogy most pótolom a bejegyzést.
Ma este ettem a legfinomabb kaját, amit Ázsiában eddig kóstoltam. Egy tajvani étteremben vacsoráztunk és rendeltem egy Ananászrizst. Úgy néz ki, hogy egy fél ananász kibelezve, benne a főtt rizs, összekeverv e kis répadarabokkal, borsóval, rákdarabokkal, sonkaaprólékkal, ananászdarabokkal. Ennek a tetején kevés, szőrszerűre ledarált sült sertéshús és megtüzdelve pár kesudió darabkával. Elképesztő ízélmény és laktató. Az elmúlt öt év legjobb kajája volt.
Itt látható egy kép róla: http://farm5.static.flickr.com/4087/5203263181_9cf2774f33.jpg

Reggel alig bírtunk felkelni, pedig nagyon komoly szándékunk volt arra, hogy korán elinduljunk a helyi elektronikus kínai piacra, megnézni minek engednek a feléből. 🙂 Egész Sanghajban ez volt az egyetlen hely, ahol nem volt légkondi, úgyhogy az 5 emeletnyi kamu és eredeti telefonok és tabletek végigböngészése után úgy jöttünk ki, mintha úsztunk volna egy medencében. Nagyon komolyan dolgozni amúgy ezeknek sincs kedve, inkább csak játszogatnak valami laptopon és néha felnéznek, hogy mit akarsz. 🙂 Ja, és nyilván adómentes minden ezen a helyen, csak készpénz és csak RMB érvényes. Eurót még életükben nem láttak. 🙂

Miután jól elkéstünk a megbeszélt időpontról, mert a metrózás egy külön időszámítás ebben a városban (mostmár 30 millióan laknak itt), bepakoltunk a kocsiba, majd elvittek minket a délutáni fellépés helyszínére. Egy bevásárló központ udvarára helyezték a színpadot, és az acappella népszerűsítéséről szólt a dolog. Terv szerint 2×25 percet kellett volna énekelnünk, de az első 25 perc után olyan árvízszerű esőzés érkezett, hogy a második fele elmaradt. Nem bántuk nagyon, mert az a hangcucc, amit kiraktak, még Gáti Petinek is fejtörést okozott, hogy hogyan varázsoljon belőle hangot.
Átvittek minket a másik plázába (itt ezeken a helyeken lehet népszerűbb koncerteket tartani, mert az emberek nem nagyon mennek koncerttermekbe), ahol előző nap a verseny döntőjét tartották. Peti nagylelkűen felajánlotta, hogy segít a győztes együtteseknek csinálni egy embernek való beállást és hangképet, aminek ők nagyon örültek. Jobban is szólt minden, mint a versenyen. Később Peti pár trükköt meg is mutatott a helyi technikusoknak, akik amúgy a MacBook Pro-jukon eddig életükben csak Windows 7-et futtattak. Hullagyalázás? 🙂

A győztes csapatok koncertje nagyon jóra sikerült, valamelyik csapat (akiket coach-oltam) engem folyamatosan szifu-nak szólít, ami valami kungfus kifejezés lehet. Aranyosak. Pár dolgot még mondtam az együtteseknek, mire kellene ráfeküdni gyakorlás tekintetében, és nagyon lelkesen fogadták a tanácsokat.
A mi koncertünk fenomenális volt számukra (számomra inkább csak 70-80%, de ne mondjátok el nekik), őrjöngés, fütyülés, stb.
És még valami ehhez az egészhez: nyilván pénz kérdés is, de a hozzáállás kiemelkedő ehhez az “acappella küldetés”-hez. Kis brossúrák, naptárak, képek, nagy poszterek, reklámtáblák, média, verseny, nagy fesztivál stb. Embertelen törekvés. Nagyon irigylem ezt bennük.
Ja, és mindenhol jól van kiírva a Fool Moon, odafigyeléssel, jó fotóval, nem úgy mint otthon, ahol mindenhol mindig rosszul írják a nevünket, és állandóan rossz képet hoznak le rólunk annak ellenére is, hogy csomagban elküldjük. Csak egy pici odafigyelés és akarat kellene ám hozzá!

CD-t itt nem annyira vesznek, de szép számmal vittek a mieinkből is, ahogy hallom. A koncert után mentünk át ebbe a tajvani étterembe, aztán haza, ahol még legalább 1-1.5 órát politizáltunk a srácokkal, mert próbáltuk megfejteni, hogy a rendszer ellenére ezek miért tudnak mégis mindent megcsinálni, mi meg csak toporgunk egy helyben.

Még valami: ahogy Barni is mondta, a helyi metróhálózat a tömegközlekedés iskolapéldája és diadala. Százezres tömegeket kell mozgatni percenként egy-egy állomáson úgy, hogy beléptető kapu, jegyárusító automata és biztonsági kapu is van. És működik. Eljutsz gyorsan és biztonságosan bárhova, relatíve rövid idő alatt. Persze csúcsidőben a tömeg nyomakodik, és leszállni sem engednek, de jobbára a nyugodt és haladós közlekedés a jellemző. 10 metróvonal van, legalább évente építenek egy újat.
Sajnos fejben még ők is nehezen igazodnak a modern városformához, sokakakt látni 2 centisre megnövesztett kisujjkörömmel, amivel néhanapján a fülükből piszkálják ki a zsírt. Bájos. Tajvanon ez már nem divat, Kínában egyelőre küzdenek vele. 🙂